Szandi tapasztalatai
Elég sok rossz tapasztalatom volt, így félve és bizalmatlanul indultam neki. De kellemeset
csalódtam, már az első perctől kezdve egy fura bizalmi érzés fogott el és minden kétségem elszállt.
Ritka, hogy valakivel az első perctől kezdve ilyen érzésem legyen, főleg hogy magamról kellett
mesélnem, ami nekem nem erősségem, jobban mondva inkább szeretek másokat hallgatni, mint
magamról beszélni. És furcsa mód könnyen ment mesélni az éltemről, mit csinálok, hol élek… stb.
És akkor elértünk oda, ami miatt első sorban a Beához mentem.
Van egy pont az életemben, ami igencsak nehézkes, még pedig a magánélet. És nehéz is volt ez idáig beszélni róla, mert egyedül voltam vele. Nem értettek meg, azt éreztem, hogy azt hiszik álomvilágban élek.
Valami mindig is ott motoszkált bennem, amit nem tudtam megmagyarázni, addig, amíg nem olvastam a
lélektársakról. Onnantól kezdve biztos voltam benne, hogy mi ez az érzés bennem. És az is rátett,
hogy sokan mondták, hogy mennyire hasonlítunk, mintha testvérek lennénk. Igazából ekkor
kezdett el vonzani Finnország is, majd később eldöntöttem, hogy oda fogok költözni.
Aztán pár évre rá kiköltöztem Finnországba. Az első napoktól kezdve azt éreztem, hogy ide
tartozom, boldog voltam. Egy véletlen folytán találkoztunk a reptéren, Ő jött haza, én meg a
családot kísértem a reptérre. Nem sokra rá újra találkoztunk, és amit akkor láttam rajta, nem
tudom elfejteni. Ez után eléggé magam alatt voltam pár évig, éjszakákat sírtam végig és kétségbeesettem kerestem a megoldást. Egyszerűen nem értettem, hogy miért kellett így lenni. Mintha egy falat húztak volna fel, amit nem lehet áttörni. Aztán elkezdett bennem motoszkálni egy érzés, hogy el kell engedem és ezzel kapcsolatban sorra jöttek írások. Valamiért nem ment, nem értettem. Egyre csak jöttek a kérdések, a miértek kutatása. És ekkor kerültem a Beához.
Megerősítette az érzéseim és ő volt az első, aki úgy hallgatott végig, hogy valóban érezte, értette,
hogy miről beszélek. Fantasztikus érzés volt és onnan kezdve kezdtem érezni, hogy
megkönnyebbülök.
Persze utána jött egy elég nagy mélypont, amit a mai napig nem tudom, hogy éltem túl. De az biztos, hogy ha a Bea nincs, akkor most nem ott tartanék ahol. Sok mindenről beszéltünk és sok mindent a helyére tettünk. A mélypontom alatt teljesen elveszítettem a hitem és a reményemet. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, annyira fájt mással látni. Egyszerűen el akartam Őt felejteni, tovább lépni. Mert, ha neki megy, akkor nekem is. De mint kiderült, nem tehetem meg, furán hangzik, de pontosan ezt éreztem egy hónappal később.
Így sem volt könnyű, tudni, hogy egy világ van közöttünk. Aztán a nyáron tudatosult bennem egy lehetséges előző élet, amiről mára már tudom, hogy igaz. Elkezdtem feldolgozni, elengedni és megbocsátani. Alig fél
éves munka után jött a felismerés és olyan volt, mintha egy terhet vettek volna le a vállamról. Nem éppen könnyű élet volt…. Arra is rájöttem, hogy évekkel ezelőtt már felszínen volt ez az élet, csak akkor még nem értettem, miért álmodom vele folyton.
Ahogy engedtem el az akkori fájdalmakat, eltűntek a korábbi félelmeim, mások felé is sokkal nyitottabb lettem. Egyre jobban kezdtem érezni magam, arra koncentrálok, amire kell. Éreztem, hogy valami változás kezdődött el.
Közben kaptam házit is, kreatív házi feladatot csináltam, amire egyre jobban erősítette az adott
dologra való koncentrációt. De az önmagamba vetett hitben is segített erősíteni. Kreativitás volt a
kulcs.
És bár nem emlékszem, hogy sikerült, de fokozatosan egyre kevesebbet gondoltam a
fájdalmaira, Őrá és eltudtam úgy aludni, hogy nem gondolkodom végig órákat. Latte art-al gyakoroltam a kreativitást, mivel akkor éppen kávézóban dolgoztam és munkában is sokat segített.
Ezután ősszel találkoztunk.
Mai napig nem tudom elhinni, hogy annyi nehéz év után, meg hogy LA-be költözött és minden nehézség után, újra beszélhetek vele… szinte hihetetlen. Lakáskiállításon találkoztunk újra, mert, hogy az ő bútorai is kivoltak állítva. Végre először kötetlenül tudtunk beszélgetni, nem volt bennem többé félelem és rajta se láttam már. Jó érzés volt, hogy nem felejtett el és még ő hozta fel, hogy rég látott.
Igaz csak kis időt lehettem vele, de ez is elég volt ahhoz, hogy tudjam, hogy sok belső munkának igen is meg van az eredménye. És azt is tudom, hogy, bármennyi is nehéz és magam alatt vagyok, nem térhetek le az utamról. Nagyon jó érzés, hogy mára anyukám is elfogadta Őt. És közben feloldott egy másik életet is, ezáltal. Megtudtam bocsájtani azért az életért és már sokkal nyitottabb állok hozzá, megtudunk beszélni olyan dolgokat, amiket régen
nem.
Utóbbi pár hónapban komolyan elkezdtem foglalkozni egy másik nagyon fontos álmommal.
Szeretnék egy saját kávézót. Beától ezzel kapcsolatban is megkaptam az iránymutatást. Elkezdtem
komolyan foglalkozni vele, kidolgozni, amit már most lehet. Izgatottság fog el, mikor dolgozom az
üzleti terven vagy csak fejben gondolkodom róla.
Sokáig nem voltam benne biztos, hogy megfogom tudni csinálni, de mára már biztosabb vagyok benne. És ehhez az is kellett, hogy letegyem azt, aminek nem most van itt az ideje és azzal foglalkozzak, aminek meg itt van.
Már tudom, hogy vannak dolgok, amiket nem kerülhetek ki. De legalább, ha jönnek, nyugodtabban
tudom őket fogadni. A problémákat is másként tudom kezelni, mint korábban, mert másként
tudok a dolgokra nézni.
Nagyon örülök és hálás vagyok a Beának az iránymutatásért, azért hogy meghallgat és megért. Nélküle nem lehetnék az, aki most vagyok, boldog és kiegyensúlyozott.
Még sok munka vár rám és hiszem, hogy a nehéz túl vagyok. Az, hogy egyedül vagyok, már nem látom úgy feltétlen egy fájdalmas dolog. Ellenkezőleg, önismeretben sokat segít, elfogadni, szeretni magam, helyre tenni,
hogy mit is akarok az élettől, mi is fontos. És úgy gondolom, hogy ha valamit nagyon szeretnénk, akkor arról ne mondjunk, ne adjuk fel, csak tegyünk érte, amit lehet, hiszen soha sem tudhatjuk, hogy mikor jön szembe.
