Márti élményei:

Mivel realistának és földhöz ragadtnak tartom magam, nyilván egy kicsit cinikusan álltam az egészhez,
de már az első alkalom után tudtam, hogy teljes mértékben bízhatok benned, és bármit elmondhatok, még azt
is, amiről nem tudtam, hogy szeretnék beszélni, mert azt sem tudtam, hogy van.

Tervek és gondok nélkül indultam el hozzád először, csak a kíváncsiság hajtott, hogy mit lehet kihozni
az ilyen fajta találkozókból. Legalábbis azt hittem.

Aztán hamar kiderült, hogy vannak terveim, és vannak gondok is, csak elő kell őket hozni mélyről, és el kell rajtuk gondolkodni. Nagyon jó és találó kérdéseket teszel fel, ami ha nem is változtatja meg a teljes életem, viszont nagy mértékben viszi előre, és először úgy, hogy előttem lobognak a rövid- , közép- és hosszú távú tervek.

Így sokkal könnyebb, és egyszerűbb kitartónak lenni.

love me

Három alkalmat voltam nálad, mind a háromszor 3,5 órát ültem előtted, sírva, nevetve, elgondolkozva, meglepődve, bizakodóan, a tekintetedet fürkészve, hogy na most vajon mire gondolhatsz
éppen.



Mindig megkönnyebbülve, megnyugodva, és önbizalomtól kicsattanóan hagytam el a helyszínt, rengeteg pozitív érzéssel és energiával.

Na jó, ami nem marad még sajnos ugyanolyan szinten a következő találkozásunkig, az az önbizalmam,
de érzem, hogy rengeteget fejlődtem ebben is, amióta hozzád járok.

És szerintem az is normális, ha valakinek nem a nap 24 órájában van tele a önbizalom-kosara. Kezdem elhinni azokat a pozitív dolgokat, amiket már évek óta hallgatok a családomtól és a barátaimtól, de sosem hallgattam meg őket igazán. Sokat segített ebben a self SWOT analízis, aminél figyelnem kellett arra, hogy legalább annyi pozitív jelzőt írjak magamról, mint ahány negatívat is összegyűjtöttem.

office 1209640 1920

Szeretem, hogy lehet veled a szakmáról is beszélni, és nem kell nulláról elmagyaráznom a dolgokat, és tudsz ezzel kapcsolatban is kérdezni, tanácsokat adni, velem együtt elgondolkozni.

Szinte hihetetlen, hogy mennyire ráérzel olyan dolgokra, amikről még csak nem is beszéltünk, nem
mutattam és azokra is amikre eddig még csak gondoltam, de sosem mondtam őket ki hangosan.

Minden alkalommal meglepsz, hogy mennyire jó emberismerő vagy akár látatlanban is, és hogy megragadod a lényeget.

Csakis fejlődést és előrehaladást tapasztaltam magamon, pedig konkrét célok nélkül mentem oda.
Nagyon várom a további közös munkát, kíváncsi vagyok, milyen területeket fogunk még érinteni, fejleszteni,
feszegetni és megoldani.